GKPortál

Azt hittem, csoda történt, s végre boldog leszek,
S, hogy így legyen, mindent megteszek.
Felcsillant reménysugár gyorsan szertefoszlott,
S nekem az élet újra bánatot osztott.

Miért? - kérdezem magamtól,
De könnyem nem csordul a fájdalomtól.
Már nem tudok sírni sem, úgysem segít már,
Szívemből lassan kialszik minden fénysugár.

Közeleg a nap, hogy már nem tudok nevetni,
Nem tudok örülni, s nem tudok feledni.
Nem tudok már csak céltalanul élni,
Nem tudok már semmit sem remélni.

Fáj, hogy így alakult az életem,
Nem jár a boldogságból énnekem.
Semmi remény, semmi boldogság,
Ez nem bolondság. Ez a valóság.

Miért? - újra ezt kérdezem,
Választ nem kapok, a semmibe érkezem.
Körül vesz az űr, s a síricsend,
Csak a szívem ver hevesen, idebenn.

Hallgatom a szívem dobbanásait,
Nem hallom a boldogság hívó szavait.
Nem hallom, hiszen nem is hív engem!
Csak hallgatom hevesen dobogó szívem.

Szavazás eredménye