GKPortál

Szüntelenül azt érzem, egymásnak vagyunk teremtve,
Érzem, mióta belenéztél a szemembe.
Talán egyszer rádöbbensz te is, ez így igaz,
Mi leszünk egymásnak a kölcsönös vigasz.

Bárcsak eljönne már ez a pillanat!
Lelkemben a nap kisütne egy perc alatt.
Ölelnélek, csókolnálak téged!
Nem adnálak senkinek, harcolék érted!

Azon lennék, hogy boldog légy mellettem,
Boldogok legyünk örökre mindketten.
Tudom, hogy már mennyit szenvedtél,
Hogy boldog légy, ezért mindent megtettél.

Mégsem voltál boldog, mióta ő nincs már veled,
Tudom még most is nagyon hiányzik neked.
De hidd el van valaki aki boldoggá tenne!
Jóban-rosszban melletted lenne!

Csak adj esélyt, hogy veled legyek.
Hogy melletted én is boldog legyek.

Szavazás eredménye

Miért bűn, hogy szeretlek téged?
S kész lennék harcolni érted?
Miért bűn, hogy boldog akarok lenni...?
Tán bűn az, hogy boldoggá akarlak tenni?

Bűnös ember vagyok, én nem tagadom.
Az efféle bűnt elhagyni nem akarom.
Nem igaz, hogy bűn szeretni!
Igaz nagyon tud fájni, ha el kell feledni.

Akkor mi a baj velem, hogy nem akarsz szeretni?
S azt akarod, hogy eltudjalak engedni?
Szeretném már az igazat tudni,
Ki tudnék a világból futni.

Lassan már nem ér semmit az életem.
Körülvesz a magány, s a félelem.
Félek, hogy egyedül fogok maradni,
Félek, hogy így fogok majd örökre elaludni.

Nem lesz mellettem senki, aki fogja a kezemet,
Nem lesz senki, ki simogatja fejemet.
A bűnömmel majd kettesben maradok,
S az utolsó pillanatban is csak rád gondolok.

Szavazás eredménye

Emlékszel? Egyszer egy dalt küldtem neked!
Valamit éreztetni akartam akkor veled.
De nem érezted, hiába vártam.
A szerelemre hiába vágytam.

Hozzám tartozol - ez volt a címe.
Úgy éreztem, igaz minden ríme.
S mikor elmondtam, szeretlek, a dal újra felcsendült,
Szívemre újra a keserű magány ült.

Mi ez? A sors? - akkor kérdezted,
De valami megszakadt, te is érezted.
Pedig hányszor elmondtam, hogy tudnálak szeretni!
Szerető karjaimmal mindig átölelni!

Én már nem mondok semmit, kár minden szó.
Bánatom újra szívemből való.
Ha hozzám tartozol, úgyis enyém leszel,
S ha küzdened kell értem, mindent megteszel.

De ha mégsem, már nem fogok sírni.
Csak egyet fogok tenni: verseket írni.
Rímeket arról, hogy mit érzek én,
Nem jár a boldogság, s nincs is remény.

Szavazás eredménye

Megszerettelek. - mondtam neked,
Tudva, hogy már nem leszek veled.
Éreztem, hogy megszakadt valami,
Az időt már nem lehet visszafordítani.

Azt mondtad bánt a dolog, de mégis mi?
Nem bánthat az, hogy tudok szeretni!
Számít ez valamit? Úgysem akarsz engem!
Hiába ver hevesen érted a szívem.

Nem számít, hogy én mit érzek.
Ha boldog vagyok, mikor két szemedbe nézek.
Ha hallom lágyan búgó hangodat,
Ha megérintem gyönyörű arcodat.

Mindez már a múlt, s tán sosem látlak többé,
Hiába fáj a szívem talán örökké.
Elmúlik egyszer minden ami fáj,
Csak arra kérlek, néha gondolj rám!

Volt egy fiú, ki odavolt érted,
Kinek talán nem a külsejét nézted.
A lelke tiszta volt, s tudott szeretni,
De tudta, hogy egyszer téged el kell feledni.

Szavazás eredménye

Már nem számít, mit érzek irántad,
Csak azt tudom, hogy elemészt a bánat.
Így is, úgy is elvesztettelek,
Mégha ténylegesen el nem is engedtelek.

Sírni tudnék, de nem tudok,
Csak érzem, mindjárt megbolondulok.
Miért nem születtünk boldogságra?
Miért kárhoztattunk a kínzó magányra?

Miért? Miért? Miért? - csak ez jár a fejemben,
S egy nehéz követ érzek a lelkemben.
Nem az fáj, hogy nemet mondtál nekem,
Hanem az, hogy nem leszel már velem.

S ha beszélünk is, vagy valahol találkozunk,
Egymás nyakába már nem borulunk.
Csak zavartan köszönünk egymásnak,
S nem adunk utat a fénylő ragyogásnak.

Ordítani tudnék, úgy fáj a lelkem!
Hevesen dobog a gondolatra az én szívem!
Neked mégrosszabb lehet, te is szenvedsz nagyon,
Az egyedüllét számodra a legnagyobb vagyon.

Hát légy egyedül, ha ettől lelked rendbe jön,
Találjon rád a boldogságözön!
De ha egyszer rád találok újra,
Nem akarok emlékezni a múltra.

Szavazás eredménye

Sajnálom. Hidd el, nem akartam, hogy így legyen.
Nem akartam, hogy az élet újra szomorúvá tegyen.
Nem akarom, hogy te miattam bánatos légy.
Nem akarom. Hogy elhagyd a reményt.

Sajnálom. El sem hiszed, mennyire!
Sosem sajnáltam semmit ennyire.
Hiányzol, vissza szeretnélek kapni!
Új reményeket szeretnék neked adni.

Még csak egy napja, hogy tudsz mindent.
Szívem meghasad utánad, itt benn.
Hiányzol, jobban mint bárki eddig.
Mondd meg, meddig tart? Meddig?

Bizalom. Talán részedről nincs már többé.
Fáj érted a szívem talán örökké.
Nem azért, mert tán sosem leszel enyém,
Csak sírok az együtt töltött pillanatokért.

Szeretnélek visszakapni, de félek, már csak álom.
S ha te nem akarod, hiába is vágyom.
Olyan, mintha magam szívem szúrtam volna,
S a penge szívem közepéig hatolna.

Nem tudom, hogy mit tegyek, én már semmit sem tudok.
Félek, nálad mindent lerombolok.
Lelkem úgy fáj, s kiált érted.
Tudom, hogy hiányzom, s te is ezt érzed.

Időt adok neked, kérlek, gondold át újra,
S tán eljön az idő, hogy nem gondolsz a múltra.
Újra tudsz bízni igazán bennem,
S újra visszafogadsz magadhoz engem.

Szavazás eredménye

Nem akartam neked csalódást okozni,
Csak egyre vágytam, igazán szeretni.
Senki mást, csakis téged,
Harcolni is képes lettem volna érted...

De nem akarsz engem viszontszeretni,
Talán jobb lett volna téged elengedni.
De képtelen vagyok rá, meghalnék utánad,
Egy életen át emésztene a bánat.

Nem tudsz úgy szeretni, most már elfogadom.
Nem fog csoda történni, hiába akarom.
Nem hiszek már én sem a csodákban,
Nem születtem boldogságra.

Szavazás eredménye

Azt hittem, csoda történt, s végre boldog leszek,
S, hogy így legyen, mindent megteszek.
Felcsillant reménysugár gyorsan szertefoszlott,
S nekem az élet újra bánatot osztott.

Miért? - kérdezem magamtól,
De könnyem nem csordul a fájdalomtól.
Már nem tudok sírni sem, úgysem segít már,
Szívemből lassan kialszik minden fénysugár.

Közeleg a nap, hogy már nem tudok nevetni,
Nem tudok örülni, s nem tudok feledni.
Nem tudok már csak céltalanul élni,
Nem tudok már semmit sem remélni.

Fáj, hogy így alakult az életem,
Nem jár a boldogságból énnekem.
Semmi remény, semmi boldogság,
Ez nem bolondság. Ez a valóság.

Miért? - újra ezt kérdezem,
Választ nem kapok, a semmibe érkezem.
Körül vesz az űr, s a síricsend,
Csak a szívem ver hevesen, idebenn.

Hallgatom a szívem dobbanásait,
Nem hallom a boldogság hívó szavait.
Nem hallom, hiszen nem is hív engem!
Csak hallgatom hevesen dobogó szívem.

Szavazás eredménye

Olyan jó volt újra látni téged!
Megláttalak, s repesett a szívem érted!
Nem is értem miért, mi ez az érzés?
Tán örökre nyitva marad a kérdés.

Jó lenne veled minél többet lenni,
Csak úgy beszélgetni, vagy jönni-menni...
De tudom, ez szinte lehetetlen,
Hiába élek reményemben.

Bárcsak csoda történne velem!
S megadná a sors is nekem!
Azt amire vágyom szívemből,
Teljes egész lelkemből.

Ha megadná én boldog lennék,
S hogy így maradjon, mindent megtennék.
Ha az álmom egyszer valóra válna,
A lelkem már többé nem fájna.

Szavazás eredménye

Napsugarat hoztál az én életembe,
Kérlek nézz bele az én két szemembe!
Mit látsz? Mondd! Ugye, hogy boldogságot?
Életre keltetted a fényes álmot!

Észre sem vetted, de te is más lettél!
Néhány hónapja még nem is nevettél!
Fájt a szíved, nem volt boldogságod,
Nem tudtad megmutatni fénylő ragyogásod!

S most minden olyan más! Fel sem tűnt neked?
Nyugodtabb lett az életed!
Már nem sírsz, nem ejtesz hiába hatalmas könnyeket!
Gondolkodj kérlek, mitől nyugodtál meg?

Ne nekem válaszolj, felejts el mindent,
Az a lényeg, hogy nyugodt vagy ott benn.

Szavazás eredménye